Hogyan lehet leküzdeni a szoptatási „sztrájkot”

 

Mi ez a „sztrájk”?

 

A múltban a „sztrájkot” a szoptatásban egy külön kérdésnek tartották, ami jellemző bizonyos időszakokban / hónapokban a gyermek életében és aminek az oka ismeretlen. Ez az elképzelés volt, hogy „sztrájk” hirtelen és lényegében ok nélkül keletkezik. Egyre inkább nyilvánvalóvá válik, hogy a „sztrájk” és annak megnyilvánulásai kapcsolatban vannak az anyatej áramlásával, és az áramlás csökkenésével csökkent anyatejtermelés miatt. Más szóval, a „sztrájk” tulajdonképpen megfelel a tejtermelés csökkenéséhez, és ez nem is szokatlan, hogy fordul elő a gyermekeknél, akiknek az édesanyjaiknak kezdetben nagyon magas tejtermelése volt.

 

A gyermek, aki viszonylag jól szopott, kezd elégedetlenkedni szoptatás közben vagy szoptatást elutasítja, bár ellőtte  bekapott a mellet. Lehet, hogy bekap a mellet és egy ideig elégedett lesz, majd izeg-mozog, nyújtogatja a mellbimbót, eldobja a a mellbimbót és újra a bekapja, vagy megtagadja a bekapást a mellre és a szoptatást. Baba sír, eltolja magát, ha az anya próbálja közelebb tenni a mellhez. Gyakran előfordul, hogy minél többen az anya igyekszik, annál több a gyerek tiltakozik. A gyermek általában nem utasítja el a szoptatást az egész nap folyamán. Például a félálomban bekapja a mellet –  az elalvásnál vagy ébredésnél és lehet, hogy éjjel is jobban szopik. Az éber állapotban mindazonáltal elutasítja szoptatást annak ellenére, hogy éhes és inkább például szívja kis kezét. A gyermek teljesen is megtagadhatja a szoptatást, akár éjszakán is.

 

Mikor ez bekövetkezik, és mennyi ideig tart?

 

Bármikor előfordulhat, de a legtöbb jellemzően körülbelül baba 3 és 4 hónapos korában – csökkentett tejtermelés a  kiváló tejtermelés után miatt. A sztrájk akkor hirtelen, előzetes jelzések keletkezhet, illetve a helyzet fokozatosan romlik több napon keresztül.

 

Miért baba visszautasítja a mellet?

 

A leggyakoribb ok  ilyen viselkedésnek a csökkent anyatej áramlására való válasz, mert  csökkent az anyatejtermelése. Ez a helyzet paradox módon gyakran előfordul is az anyáknak, akiknek a babájuk tökéletesen híznak és a kezdetektől fogva sok tejük van. Ennek az oka, hogy a baba megszokta a gyors anyatej áramlását és ha ez lelassul, függetlenül attól, hogy még mindig magas tejtermelés van, lehet, hogy a baba nem elégedett és így reagál, ahogyan anyukák a tapasztalataikat leírtak – baba elkezdi sírni, szívja a kis ökölét, dühös lesz a szoptatás közben stb., és ez a helyzet egyre inkább rosszabb lesz, néha míg a végen elutasítja a mellet. Ilyen helyzetek több okból is történhetnek, ami magában foglalhatja azt is, hogy a baba bekapása a mellre nem egészen jó a kezdetektől, és ennek következtében fokozatosan csökken a tejtermelés – ez egy olyan viszonylag diszkrét folyamat, ami csak akkor kiderülhet, amikor a baba elkezd eltolni magát, feszíteni mellbimbót, dühös lesz, fészkelődik, sír és újra és újra bekapja a mellet és sír, amíg teljesen már elutasítja a mellet. A gyermekhez nem jut az anyatej elegendő áramlásban. Már többször is csalódott, és ez vezetett a mell részleges vagy teljes elutasításhoz.

Néha ez a helyzet is eredményezheti, ha a gyermek kap cumit, vagy a szoptatást a cumisüvegből való etetéssel kombinálunk, bár több hétig vagy hónapig tűnhet, hogy a cumi vagy üveg használása a babának nem zavar.

 

Segítség:

  1. Tüntessen el lehetséges tejtermelés csökkenésének okait a dr. Jack Newman protokolja „Lassú súlygyarapodás a kezdeti jó súlygyarapodás után“ szerint, beleértve a cumi és üveg nem-használatát. A cumi és üveg használatának elszünetelése lehet a kulcs a helyzet javításához.

 

  1. Fokozzon fel a tejtermelést. Jelentős növekedés a tejtermelésben ilyen esetekben az egyik legfontosabb kulcs a sikerhez. Használja farmakológiai eszközöket a tejtermelés fokozására – Motilium-ot vagy Domperidon-t (hatóanyag: domperidon), ilyen hosszú időben és olyan adagban, amit a szoptatási tanácsadója a személyes helyzet értékelése után javasol.

 

  1. Amikor a baba bekapja a mellet, növelje az anyatej ellátását: kövesse a protokollt az anyatej ellátásának növelésére (használja nyomkodást, ha a baba szív, de nem iszik, és ha szükséges, adjon a pótlást a szoptanítóval, az idősebb gyermekeknél pohárral vagy kanállal).
  2. Amikor a baba hosszú ideje utasítja a mellet és a pótlásra szükség van, csináljon ezt pohárral vagy kanállal. Fejjen ki a tejet mindig akkor, amikor a gyermeket nem szoptatja (amikor a baba elutasítja a mellet). Ha a gyermek idősebb, mint 4 hónapos, adhatja a a szilárd ételt és a kifejt tejet a szilárd ételekbe rakhatja.
  3. Fokozza a fizikai kapcsolatot a gyermekkel:

Legyen mindig a gyermekkel.

Hordozzon a  babát a hordozóban  (kendő, hordozó, babybag …).

Aludjon vele egy ágyban.

Legyen vele a bőrkontaktusban.

Fürödjön vele.

Altassa őt az ölelésben (pl. hordozóban), nem a cumival vagy a babakocsiban.

Inkább a gyermekre irányítja át figyelmét, mint a házimunkákra, vagy egyéb körülményekre, ami Őt a gyermekétől elvonja.

Pozitívan kommunikáljon vele: beszélje vele, énekelje neki, mosolyogjon, tartson fenn a szemkontaktust vele.

A megfelelő pillanatban kínáljon babának  a mellet, de ne erőltesse, és ne kedvenítsen el neki a szopizást rákényszerítésével. Közben kísérletezheti különböző pozíciókkal és a különböző helyzetekkel, amelyekben a mellet kínálja – pl. próbálhatja a baba a mellre való bekapását a járás közben, ugráltatás a fit labdán, stb.

Kerüljön ennek, hogy a szoptatási törekvések a harccá válnak és a baba sírna.

Ezeket a  pillanatokat, amikor a gyermek nem teljesen tudatos (elalvás, ébredés, este), próbálja megragadni a szoptatásra.

A szoptatásnál távolítson el a zavaró elemeket, amelyek levonjak a babát a szopizástól.

  1. Ha a babája több mint négy hónapos és a helyzet nem javul minden intézkedések ellenére, segíthet, ha a hozzátáplással (kalóriadús ételék) kezdene. Lehetséges, hogy nem olyan éhesen egy kicsit hajlandósabb lesz a mellet bekapni.

A sztrájkban nagyrészt az a kérdés, hogy baba viselkedik a szoptatás közben.  Fontosabb mint a baba boldogulása vagy súlyának a gyarapodása a baba viselkedése a szoptatás közben. Jó tudni, hogy néha ez a helyzet fenti lépéseknek elvégzése után elég gyorsan javul, de néha elég hosszú ideig fennállhat, és a haladás nagyon lassú és nehéz látható, és nyilvánvaló csak  az idő múlásával.

Ne feledje, hogy a sztrájk nem a jel, hogy a gyermek az elválasztását szeretne. Természetes elválasztás először a 30 hónaposan jön.

Buzdítás az anyukáknak, akiknek a gyermekük elutasítják a szoptatást és ez hosszú ideje tart:

Anna: „Nekünk is volt egy négy hónapos sztrájk és mai napig szoptatom (16 hónapot). Minden sztrájknak lesz a vége, csak türelmesnek és nyugodtnak kell lenni és utána megint élvezni fogjak a szoptatást.”

Lubka: „Én a szoptatási tanácsadó vagyok és 3 hónapos sztrájkon mentünk át. Nagyigényű idő volt, azért el is hiszem, hogy Önnek most nehéz. De hidde el, egyszer véget ér, és akkor újra boldogan szoptatni fog. Bizonyára sajnálna azokat a szép pillanatokat, én semmi másért a világon nem adnám ki, és hálás vagyok, hogy most már 8 hónapos kislányomat szoptathatom. Büszke vagyok magamra, hogy találtam erőt küzdeni. Köszönhetően is remek Mamilla szoptató tanácsadóknak, akivel tudtam osztani az érzéseimet. Sok szerencsét és sok erőt kívánok.”

Jana: „Nekünk is voltak ilyen problémák, de végül megállt a dolog és még mindig szoptatom, pedig a kislányom három éves. Nagyon nehéz, de megéri kitartani. Sok szerencsét.”

Patricia: „Nekem ikrek vannak és mi is tapasztaltunk hihetetlen sztrájkot, így el is lehet képzelni, milyen nehéz volt a két gyermeknél, de sikerült! Most fél évesek és gyönyörűen szopnak. És pedig nem szoktam fejni a tejet, csak folyamatosan hordoztam gyermekeimet, velük aludtam és megműködött. Sok szerencsét! ”

 

Szerző: o. z. MAMILA Szlovákia

Ez az anyag másolható és terjeszthető az előző engedély nélkül ezzel a feltétével, hogy nem használjak semmilyen kontextusban, ami Az Anyatejet Helyettesítő Készítmények Marketingjének Nemzetközi Kódexet  (1981) és a  késöbbi WHA rezoluciókat megsértene. Ha nem tudja, mit ez jelent pontosan, írjon meg a dojcenie@mamila.sk-ra. Amikor a cikket használja, írjon alá: átvitt a www.mamila.sk-ból.